Az önreflexióról – 1. rész

Az énkép kialakulásáról, fejlődéséről, önismeret fontosságáról, önértékelésről számos szakirodalmat találunk nemcsak a könyvtárak pszichológia felirattal ellátott könyvespolcain, hanem különböző online platformokon is. E témakörben publikált többek között Jean Piaget francia pszichológus, Morris Rosenberg amerikai szociálpszichológus és szociológus, Bernáth Anna és Roth Mária kolozsvári pszichológusok, illetve Bagdy Emőke magyarországi pszihoterapeuta is.

Bár az elméletek fontosságának megkérdőjelezése távol áll tőlem, jelen cikkemben az önreflexió fejlesztésének gyakorlati oldalára, különböző lehetőségekre szeretnék rávilágítani, olyan eszközöket ismertetni, amelyeket akár szülők, nevelők is tudnak használni bizonyos helyzetekben.

Mit is jelent az önreflexió? Hogyan lehet definiálni a legegyszerűbben?

A tudományos meghatározásokat félretéve, én az alábbi példával, Kevin McCallister és a „hentes” szomszéd párbeszédének egyik részletével, szeretnék az önreflexióra rávilágítani.

Marley: Jó kisfiú voltál az idén?
Kevin: Azt hiszem, igen.
Marley: Meg is esküdnél rá?
Kevin: Azt már nem.
Marley: Valahogy éreztem. (…)
Kevin: Az az igazság, hogy nagyon rossz voltam a múltkor. Olyasmit mondtam, amit nem lett volna szabad. Nem mondhatnám, hogy az idén valami jó voltam. És nagyon aggódom a családom miatt, mert én igazán szeretem őket, akkor is, ha néha az ellenkezőjét mondom, sőt néha még azt is mondom. Érted te ezt?

Kevint már mindannyian ismerjük. Lemarad a családi vakációzásról, egyedül uralja otthonukat, felveszi a harcot a betörők ellen, megmenti a beteg gyermekek számára szánt pénzösszeget, bölcs tanácsokkal látja el a galambos nénit, az ijesztő „hentes” bácsit és még sorolhatnánk huncut vagy épp komoly tetteit. Szeretjük őt a furfangosságáért, elszántságáért, de talán ritkán figyelünk arra, hogy az említett nyolcéves kisfiú milyen ügyesen fejezi ki magát, reflektál önmagára, gondolataira, érzéseire. Erre példa az imént vázolt idézet, párbeszéd is. Kevin felismeri, és – természetesen – egyes szám első személyben beszél arról, hogy mi is történt vele, milyen érzések vannak benne. Leegyszerűsítve tehát: ez jelenti az önreflexiót. A képességet, hogy reflektáljunk önmagunkra, érzéseinkre, és én-közlés formájában megosszuk azt másokkal.

Milyen eszközökkel tudunk legkönnyebben reflektálni?

Mi, az iskolákban tartott foglalkozásaink alatt kifejezetten igyekszünk az önreflexió fejlesztésével is foglalkozni különböző feladatok, eszközök által. Ezek az eszközök segítenek abban, hogy a gyermekek könnyűszerrel megfogalmazzák a gondolataikat, véleményeiket, könnyebben utaljanak arra, amit épp éreznek vagy gondolnak az adott témakörrel kapcsolatosan. Úgy vélem, hogy az elkövetkezőkben felsorakoztatott lehetőségek között vannak olyanok is, amelyeket a szülők, nevelők otthon is tudnak használni, kipróbálni, illetve gyakorlatba ültetni.

Elsősorban az asszociációs kártyákat emelném ki. A különböző, esetleg társasjátékokhoz is tartozó kártyacsomagokat nemcsak a játék során lehet használni, hanem elővehetjük hétköznapi helyzetekben is, amikor a segítségükkel könnyebben látunk rá, különösebb nehézségek nélkül fogalmazzuk meg szavakkal, hogyan is érint bennünket valami és mit szeretnénk. Hasznos egyéni fejlesztéshez, de közösségben is jó tapasztalatokat teremthet.

Dixit kártyák:

A gyönyörű grafikákkal rendelkező (szürreális hangulatú képeket megjelenítő) kártyákat egy francia gyermekpszichológus tervezte úgy, hogy a velük való játék során nemcsak a szellemi munka kerüljön fókuszba, hanem az érzelmekre, önkifejezésre és önismeretre is koncentráljon. A feladat egyszerű: olyan kártyát kell választani, amely segítségével a gyermek könnyebben meg tudja osztani azt, hogy: milyen hangulata van, hogyan érzi magát, mire lenne szüksége. Napjainkban már többféle Dixit kártyacsomag áll rendelkezésünkre, kezdve az eredet témakörtől egészen a harmóniáig.

Kompátia kártyák:

Az erőszakmentes kommunikáció vonatkozásában alkotta meg Jónai Éva és Redő Júlia a Kompátia kártyákat. Ezek a kártyacsomagok egyaránt tartalmaznak piros és sárga kártyákat. Az előbbiek különböző érzéseket, érzelmi állapotokat fejeznek ki, míg az utóbbiak erőforrás – szükségleteket ábrázolnak. A piros kártyák segítenek az érzelmeik, érzelmi állapotok beazonosításával, míg a sárga kártyák rámutatnak egy adott szituációban szükséges erőforrásokra. A gyermek a kártyák segítségével, a számára megfelelő kártya kiválasztásával könnyebben el tudja mondani, hogy mit érez az adott szituációban, vagy épp mire lett volna, vagy lenne szüksége abban a helyzetben. Tapasztalatból tudjuk, a gyermekek nagyon szeretik őket, mert szépek, barátságos grafikával rendelkeznek és segítség számukra az is, hogy a képen látható érzelem meg van nevezve a kártyák alján.

OH kártyák:

A harmadik lehetőségként említem a Moritz Egetmeyer tréner és pszichoterapeuta, illetve Ely Raman festőművész nevéhez köthető OHabitat, azaz az OH kártyákat.

Ezek a kártyák szintén nagyon szépen kidolgozott grafikával rendelkeznek, és használhatóak az együttműködés, a kreativitás, a kommunikáció és az képzelőerő fejlesztésére is. A forgalmazók mindemellett úgy vélik: Nem csak egy egyszerű kártyáról vagy játékról beszélünk! Ez egy olyan rendszer, amely hihetetlenül hatásos módon segíti a használóját az elmélyülésben, önmaga megismerésében, saját tudattalan folyamatainak feltérképezésében. Továbbá segítségével megtanulhatjuk felismerni és kifejezni érzéseinket, erősíthetjük intuíciós képességünket. (Letöltés: https://www.oh-kartya.hu/rolunk/). Használatukat nézve, az előző kártyákéhoz hasonlóan: egy kártyát választ a gyermek, és annak segítségével írja körül érzelmeit, érzéseit, hangulatát. A Dixit kártyákhoz hasonlóan az OH kártyák is több „családdal” rendelkeznek. Ezek a csomagok pedig elérhetőek, megrendelhetőek.

Az említett kártyák mellett számos más eszközt lehet alkalmazni az önreflexió megkönnyebbítéséhez, fejlesztéséhez. A sornak még nincs vége, hiszen a legközelebbi bejegyzésben is olyan lehetőségeket fogok vázolni, amelyekkel élmény lehet a visszajelzés, az önkifejezés, a beszélgetés.