Project Description

ERŐD TÁBOR

Készségfejlesztő tábor az iskolán belüli bántalmazás megelőzéséért

Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét lehetőség nyílt arra, hogy az Erőd – Iskolai erőszakmegelőző program nyári tábora megvalósuljon. Alapítványunk tábora 2021. július 5-9. között zajlott Csíksomlyón, huszonhárom 13-15 év közötti, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság családi típusú elhelyezőközpontjaiban élő, valamint a nevelőszülői hálózatból érkező gyermek részvételével. A tábor a játék- és élménypedagógia módszereit segítségül hívva olyan tapasztalati tanulásra alapozó, biztonságos és nyitott teret biztosított a résztvevő gyermekeknek, amely során a gyakorlatokon keresztül elsajátíthattak az erőszakmegelőzés területén lényeges készségeket, módszereket, technikákat.

A Juventutti Alapítvány Erőd táborában résztvevő tinédzserek öt nap alatt olyan programokba kapcsolódhattak be, amelyek az erőszakmegelőzés területén elengedhetetlen készségek fejlesztése mellett különböző kommunikációs technikákba és konkrét módszerekbe is betekintést engedtek, hogy a későbbiekben kész tudás és eszköztár álljon a résztvevők rendelkezésére a bántalmazási helyzetek megfelelő kezelése érdekében. S mindez tábori körülmények között, egy új csapatban, új közösségben zajlott, ahol a közösségi élmény megtapasztalása mellett sok új barátság is szövődött, és az élménypedagógiai gyakorlatok mellett az önfeledt kikapcsolódás is teret kaphatott.

„Engem a tábor arra tanított meg, hogy sokat kell saját magunkkal foglalkozni.” (egy táborozó)

„Amire megtanított a tábor: hogyha közösségbe kerülök, akkor hogyan viselkedjek, hogyan kezeljem a stresszt, a konfliktusokat.” (egy táborozó)

A tábor hétfői napja a csapatról, a csapat összerázásáról, a közösségről szólt, délutáni témaként a segítségnyújtás és segítségkérés került terítékre. Kedden önismeret, magabiztosság, bizalom témakörökre alapozott gyakorlatokba kapcsolódtak be a résztvevők, majd az érzelemfelismerés területén is bővíthették eddigi ismereteiket. A szerda a kreativitásról és az erőszakmentes, együttműködő kommunikáció alapjairól, a csütörtök a problémamegoldásról és konfliktuskezelésről szólt, majd pénteken az önkontroll, a döntés s végül a stresszkezelés témaköreit jártuk körbe a különböző játékok és gyakorlatok segítségével.

A legfontosabb dolog, ami történt velem ez alatt az öt nap alatt:

„Fejlődtem én is és sok szeretetet kaptam.” (egy táborozó)

Amire úgy érzem, megtanított ez a tábor engem:

„Visszafogottságra.” (egy táborozó)

„Hogyan uralkodjak az érzéseimen.” (egy táborozó)

„SZERETNI.” (egy táborozó) 

Kiemelten köszönjük a Harplast, továbbá a Hamm.ro és a Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt támogatását. Emellett köszönjük önkénteseinknek, Orsinak, Krisztának, Edinának és Katikának, valamint a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságnak az együttműködést: nélkületek nem sikerült volna ezt az élménydús, hasznos és felejthetetlen tábort megvalósítani. Köszönjük!

„Köszönöm, hogy szerveztetek nekünk egy nagyon JÓ tábort. Örök hála. Köszönöm az odaadást, a sok munkát, amit belefektettetek. És köszönöm, hogy nem adtátok fel a munkát a (rossz) viselkedésünk ellenére. Biztos sok önuralomra volt szükségetek. (…) Köszönöm! ” (egy táborozó)