Egyik szülő hiányzik. Mindenkinek ez jut eszébe először. De vajon csak a fizikai jelenlét hiánya idézheti elő ezt az állapotot?
Bizonyára te is találkoztál már olyan gyerekkel, aki elveszítette az édesapját vagy édesanyját, vagy nem is ismerte soha, emiatt ,,gyáva” gyerek lett belőle, amolyan ,,anyámasszony katonája”. Egy szülő nem tudja mindkét szülő szerepét játszani. Vagy ha tudja is, csak nehezen.
A kislányok az apán keresztül „tanulják meg” a másik nem szerepét, a fiúknál pedig az apa által mutatott férfikép sérül, ha apa nélkül nőnek fel. (Kozma, 2011)
Úgy gondolom, ilyen helyzetben fontos, hogy a gyerek megértse, mi történt. És azt, hogy ha hiányzik az apja/anyja, az nem feltétlenül hátrány. Sőt, a javára is válhat egy gyereknek, mivel erősebb, kitartóbb felnőtté válhat. Egy egyszerű példa jut eszembe, amikor egyik családnál voltunk adományozni, ahol anyuka nélkül éltek, és a lányok nagyon talpraesettek voltak, ők maguk főztek, végezték el a házimunkát.
Vajon csak akkor csonka-, illetve egyszülős egy család, ha a fizikai jelenlét hiányzik?
Úgy gondolom, nem csak fizikai csonka család létezik. Egy család lelki téren is lehet csonka. Hiszen mi van akkor, ha egy apa vagy anya szenvedélybeteg? Vagy éjjel-nappal dolgozik és sosincs otthon? Ilyenkor kitől tanulhatna a gyerek?
A legrosszabb apa és anya is az ember egyetlen apja és anyja. (Scott Kelly)
A szüleinket, családunkat nem mi választjuk. Ezért az egyetlen dolog, amit tehetünk az, hogy elfogadjuk a helyzetet. Rengeteg olyan család van, ahol egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg, és mivel a gyerek is ezt látja, nagy valószínűséggel ezt tanulja meg.
Így vezeti le a feszültséget. A hiányzó szeretetet ezzel próbálja kárpótolni. Sokszor az iskolában is ciki ez, hogy valakinek a szülője szenvedélybeteg. És ilyenkor a gyerek is szégyelli magát a szülei miatt. Magába fordul, agresszívvá válik, nehezebben barátkozik. A társai csúfolódnak vele, esetleg fizikailag is bántalmazzák. És erre természetesen ugyanaz a válasz, fizikai bántalmazás.
De mit tegyünk?
A kommunikáció sok esetben megoldás lehet. Fontos, hogy a gyerek el merje mondani, mit érez, mi az, ami fáj neki. Ha kibeszéli magából, máris csökken a frusztráció benne.
Illetve fontos megértetnünk vele, hogy az, amin keresztülmegy, teljesen normális. Ne próbáljuk ráerőltetni, hogy legyen erős, ne sírjon, ne legyen gyáva. Az érzelmek kimutatása nagyon fontos, hiszen ettől válik erőssé.
És mi van a válással?
Ha egy gyerek szülei elválnak, azt talán még nehezebb elfogadni számára, mint azt, hogy születése óta nem ismeri valamelyik szülőjét. Sokszor hallani a kérdést, hogy hol van anya/apa? Miért nincs itt velem? Ilyenkor az egyik szülőre is nagyobb teher kerül. Neki sokkal nehezebb.
Ilyen helyzetben fontos, hogy a szülők ne szidják a másikat, hogy ilyen, meg olyan, illetve hogy ne veszekedjenek ezen a gyerek előtt. Úgy gondolom, a gyerekek értelmesebbek, mint gondolnánk. És hogy mindent meg lehet beszélni velük. Bátran mondjuk el nekik, hogy mi történt. És próbáljuk megértetni, hogy így a jobb.
Nagyon nehéz egy lelki csonka családban élni, hiszen mindig ott van az a tény, hogy ott van az a szülő, de még sincs ott. Úgy gondolom, ennek van egy pozitív oldala is. Ha a gyerek nem látja, nem tapasztalja meg a jót, csak a rosszat, a törődés hiányát, akkor lehet, hogy megtanulja azt, hogy milyenné ne váljon felnőttként. És sok esetben ez ad erőt neki, hogy elhatározza, hogy én nem leszek ilyen.
Az iskolában, közösségekben fontos, hogy ne legyen kiközösítve az a gyerek. Hiszen általában az ilyen családok szegényebbek (hvg.hu, 2019), és emiatt sokszor a társaik kiközösítik. Ismertem olyan családot, ahol mindkét szülő szenvedélybeteg volt, és sajnos a gyerek is szenvedett emiatt, úgy az iskolában, mint otthon, a családban. Nem tudott megfelelően tisztálkodni, nem volt pénz tanszerekre. És emiatt sokszor lenézték az osztálytársai.
Fontos, hogy észrevegyük, hogy hogyan tudunk segíteni az ilyen helyzetben lévő gyereken, mert ő nem hibás azért, hogy ilyenek a szülei, és egy percig sem szabadna különcnek érezze magát emiatt. Ugyanakkor az is fontos, hogy mi se éreztessük vele, hogy segítségre van szüksége, mert akkor szégyellni fogja magát. Hívjuk el ebédelni, vegyünk neki egy fagyit, menjünk el vele játszani. Így megkaphatja azt, amit otthon kevésbé vagy egyáltalán nem kap meg: a figyelmet.
Kozma, L. (2011): Csonka családban is (sz)épen élni. Forrás: https://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/szulok_nagyszulok/15876/csonka_csaladban_is_(sz)epen_elni, Utolsó letöltés: 2020.09.30, 10:51.
A gyerekek ötödének életét nehezíti, hogy egyszülős családban él Forrás: https://hvg.hu/itthon/20190917_egyszulos_csalad_szegenyseg_gyerektartas_munkaeropiac. Utolsó letöltés: 2020.10.05, 09:21.
