Egy nem megszokott évet hagyunk lassan a hátunk mögött, telis-tele nem mindennapi történésekkel. A világjárvány eseményei és az ezzel járó bizonytalanság, félelem, frusztráció olyan új jelenségeket is utunkba gördítettek, amire talán nem is számítottunk. Habár számtalan hasznos és fontos írás jelent már meg a témában például a wmn.hu-n, a Maszolon, a Krónikában, hogy csak néhányat említsek, mégis fontosnak tartottam kicsit utánajárni annak az új bántalmazási formának, amelyet víruszaklatásként, vírusbántalmazásként, vírus-bullyingként emlegetünk.
Közvetve személyes tapasztalatom is van a témában, hiszen az egészségügyben dolgozó testvérem mesélt arról, ahogyan eltávolodtak tőle az ismerősei a járvány kezdetén, és hallottam is iskolai környezetben egy visszatarthatatlan tüsszentés után, ahogy az egyik gyerek a másiknak odakiáltja, hogy „koronás vagy”. Felnőttek és gyerekek szintjén is beszélni kell a problémáról, hiszen a mi hozzáállásunk, az, ahogyan és amit kommunikálunk a világ jelenségeiről a gyerekeknek, az, amit mi vallunk, amennyire mi empátiával, elfogadással viszonyulunk másokhoz, nagyban befolyásolják a gyermekek hozzáállását ugyanazokhoz a témákhoz, emberekhez, helyzetekhez. Az, hogy felnőttként bizonytalanok vagyunk, mi magunk is frusztrációt, esetleg félelmet, kétségeket érzünk ezekben az időkben, teljesen természetes. Nem kell elfojtanunk vagy eltitkolnunk, életünk részei ezek az érzések is.
Viszont az, ahogyan nézeteinkről, egy-egy témával kapcsolatos meggyőződésünkről, s mindeközben másokról (!) nyilvánulunk meg a gyermek jelenlétében vagy füle hallatára, elindíthat olyan folyamatokat, amelynek nem várt áldozatai lehetnek.
A fő kérdésem tehát, hogy mit tehetünk mi felnőttek, szülők, pedagógusok annak érdekében, hogy a gyermekeinket megóvjuk, vagy épp felkészítsük a jelenséggel való találkozásra?
1. Ismerjük meg a jelenséget
Természetesen én is első lépésként magát a fogalmat szerettem volna megismerni, így találtam rá Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember megfogalmazására „azoknak a megszégyenítése, megalázása, bántása, akik elkapták a fertőzést. Illetve azoknak a csúfolása, kiközösítése, verbális bántalmazása, akik más véleményt képviselnek a vírus terjedésével és/vagy a védekezés módjaival kapcsolatban (például maszkviselés).” Aztán felmerült bennem a kérdés: vajon az én környezetemben élők ismerik, felismerik a jelenséget, ha találkoznak vele? Találkoznak vele egyáltalán? Hogy megválaszoljam a kérdést, készítettem egy gyors online kérdőívet, amit elsősorban a környezetemben élő ismerőseim körében népszerűsítettem, majd kissé szárnyra kelve a közösségi oldalakon végül 90 válaszadó osztotta meg a témával kapcsolatos tapasztalatait. Ez számomra nagyon fontos volt, mert a kíváncsiság hívta életre ezt a kérdőívet, tehát azzal a néhány eredménnyel, amire esetleg kitérek, nem általános igazságokat és nagy következtetéseket szeretnék levonni, mert nem is ez volt a cél, hanem a téma „kicsomagolása”, fókuszba helyezése és jobb megismerése.
„Mikor kiderült, hogy édesanyám tesztje pozitív lett (….) mindenki félni, ítélkezni, csúfolódni kezdett ellenünk. Leginkább engem értek ezek a dolgok, hisz akkor még végzős diák voltam. Érettségi előtt álltam. Nagyon nehezen tudtuk feldolgozni a helyzetet, de amit átéltünk, az borzalmas volt s még sajnos mai napig kapunk egy-két beszólást is. Úgy gondolom, nem így kellene viselkedniük az embereknek egymással ebben a nehéz időszakban, hanem támogatni kellene a másikat, ha belekerül ebbe a helyzetbe. Itt inkább az ellenkezője történik, ami elég szomorú és fájdalmas. Köszönöm, hogy leírhattam!” (egy válaszadó)
A válaszadók közül csupán 32 személy ítélte meg úgy, hogy ő nem találkozott ezzel a jelenséggel. Azok közül, akik találkoztak, 1 személy a bántalmazás kezdeményezőjeként, 13 a bántalmazás célpontjaként, 44 személy szemlélőként azonosította magát. Számomra már ezek a számok is azt mutatták, hogy igenis fontos beszélni erről a témáról, még ha úgy tűnik, viszonylag keveset is tudunk róla.
„A megye első koronavírusos betegeit büdöscigányozták, vagy ha éppen külföldi munkás vagy vállalkozó volt, akkor azt a kategóriát kárhoztatták: miért nem tud megülni a fenekén, mint minden normális ember.” (egy válaszadó)
Egy másik nagyon fontos dologra világít rá az a tény is (legalábbis az én kérdőívemet kitöltők körében tapasztaltak alapján), hogy
a közösségi médiában, az online felületeken kimagaslóan sokan érzékelik a jelenséget
(a 90 válaszadóból 44 személy jelölte meg, hogy találkozott már online felületen víruszaklatással). Ez alapján úgy tűnik, hogy a fokozott online „létünk” és jelenlétünk a vírusbántalmazás jelenségét is képes felerősíteni.
„Olvastam, hogy aki Covidos, mind haljon meg.” (egy válaszadó)
„Egy posztot írtam Facebookra, ahol a maszkviselés fontosságára akartam az emberek figyelmét felhívni, de többen trágár módon elkezdtek belém kötni.” (egy válaszadó)
2. Tudatosan kezeljük megnyilvánulásainkat
Már a bevezetőben is kitértem rá, de külön pontként is meg kell említenem úgy érzem, hiszen az egyik legfontosabb dolognak tartom a szülői, felnőtti példamutatást. Itt nem arra kell gondolni, hogy akkor mostantól minden gondolatunkat, érzésünket el kell rejteni a gyermek elől, ami a világjárványhoz kapcsolódik, hanem arról, hogy odafigyeljünk arra, hogy a jelenlétében milyen mondatokat használunk, a témához kapcsolódóan mit közvetítünk, mert minden szavunknak súlya van: a gyermek számára is az lesz az egyedüli igazság, amit mi képviselünk. Ne hangozzanak el áldozathibáztató, „még az hiányzik, hogy miatta a végén karanténba kerüljünk mind”, vagy az empátiát mellőző „úgy kellett neki, ha ennyire nem vigyázott” típusú mondatok a gyermek előtt, ne hangoljuk a gyermekeket a törvénykezés és járványmegelőzési intézkedések ellen. Az, hogy felnőttként bizonyos dolgokkal nem értünk egyet, elsősorban a mi dolgunk, nem a gyermekeké.
A felnőttek feszültségét nem szükséges a gyermekek is magukkal cipeljék, van elég nehézségük az elmúlt időszak rengeteg változásában amúgy is, nem szükséges még egy plusz terhet rájuk pakoljunk
azzal, hogy ők is a mi védelmünkben „kelljen képviseljenek” valamit a saját közösségükben, ahol nagy valószínűséggel konfliktusuk alakul ki majd emiatt. Azt mondanom sem kell, hogy mindez teljes mértékben érvényes a közösségi oldalakon, a nevünk és profilképünk mellett megjelenő kommentekre, bejegyzésekre is.
A tudatosság mellet fektessünk hangsúlyt a fontos készségek, az empátia és érzelemfelimerés, a tolerancia, az önreflexió fejlesztésére, és teremtsünk rendszeresen időt és teret a beszélgetésekhez. Beszélgessünk például az online bántalmazásról, az alapvető emberi értékekről, a közösségek összetartó vagy éppen romboló erejéről. Talán nem is gondolnánk, de ilyen és ehhez hasonló témák kulcsfontosságú szerepet kaphatnak később egy „éles helyzetben”.
3. Készítsük fel arra, ha bekövetkezne
A gyermekeket fel tudjuk készíteni a vírusbántalmazással való találkozásra: beszélgetésekkel, közös ötleteléssel kész stratégiát, forgatókönyvet tudunk közösen megalkotni, de legalábbis meg tudjuk tenni az egyik legfontosabb lépést: tudatosítani a gyermekben, hogy ha hasonló helyzetbe kerül is, van kiút, van megoldás.
Első lépésben beszélgethettek arról, hogy bárkivel megtörténhet ez a dolog, bárki elkaphatja a betegséget, és hogy akivel ez történik, azt ezért nem lehet hibáztatni. El kell fogadni, hogy bárki kerülhet hasonló szerepbe, és ennek ő bármikor szemlélőjévé válhat. Gondoljatok bele együtt, milyen szörnyű érzés lehet az érintett gyermek számára: nem elég, hogy az egészségügyi előírások miatt eleve el kell szigetelődnie, pedig lehet, teljesen egészségesnek tűnik, még az online platformokon vagy más közösségeiben is egyértelműen kirekesztetté válik. Azok az emberek, akik eddig barátai voltak, idegenként kezelik, csúnyán viselkednek vele. Fontos, hogy a gyermek hozzászokjon, elfogadja, hogy a saját környezetében előfordulhat ilyesmi, és tudja helyesen kezelni, ha megtörténik. Természetesen a legfontosabb az ő biztonsága, egészsége. Nem az az elvárás vele szemben, hogy találkozzon és játsszon az érintett osztálytárssal, baráttal, viszont fontos, hogy a megfelelő szabályok betartása mellett maradjon jó gyermek: telefonon bátran hívja fel azt, aki hasonló helyzetben van, kérdezze meg, hogy van, hívja ki egy rövid online játékra délután, hagyjon meglepetéscsomagot az ajtajában.
Megtörténhet az is, hogy ő maga lesz a vírusbántalmazás célpontja. Ebben az esetben tudnia kell a gyermeknek, hogy ez nem az ő hibája, erről ő nem tehet. Ha mások durván, agresszíven nyilvánulnak meg ellene, és bántóak, az elsősorban a saját frusztrációikról, félelmeikről árulkodik, esetleg nem tudják helyesen kezelni a helyzetet. Beszéljétek meg együtt, mi lehetne a következő lépés, mutass rá, hogy van megoldás, van kiút ebből a helyzetből, és együtt tudtok tenni ellene. Lehet a következő lépés például az, hogy az osztályfőnököt, tanítót is bevonjátok a folyamatba, de az iskolai tanácsadót, iskolapszichológust is segítségül lehet hívni, ha úgy érzitek, nem tudjátok egyedül megoldani a helyzetet. A gyermeknek tudnia kell, hogy segítséget kérhet. Nincs egyedül, nem kell egyedül megoldania a helyzetet.
A világjárvánnyal járó kérdések, feszültségek, nehézségek, félelmek, a bezártság, az online lét, a bizonytalanság rengeteg nehézséget gördít úgy a szülő és pedagógus, mint a gyermekek elé. Rengeteg kérdés kapcsolódik a vírushoz, amit nem tudunk megválaszolni. De van egy dolog, ami biztos: a gyermekeknek szükségük van ránk, felnőttekre: beszélgessünk velük, kérdezzük és hallgassuk meg a problémáikat, nyugtassuk meg őket, keressük együtt a megoldásokat. Mert minden nehéznek tűnő helyzetből van kiút.
